2007. szeptember 14., péntek

Csapati



Ez a tegnap posztolt indiai vacsora egyik elengedhetetlen része, mivel a világ azon részén minden étkezéskor készül valamilyen féle kenyér. Ez a legegyszerűbb verzió, ahol megtehetik, tandorban sütik, nálunk marad a teflon serpenyő. Amennyiben az ember gáztűzhellyel rendelkezik, elég kicsit elősütni közepes (8-9/11) fokozaton, majd rádobni közvetlenül a lángra, ha villannyal főz az ember, ez a fázis kimarad. Nálam az indiai kaja úgy működik, mint a csoki, ha egyszer eszembe jut, nem nyugszom addig, amíg nem ettem. Természetesen nyaralás közben, Horvátországban is rám jött, ahol szintén készítettem ezt az ételt. Itthon villany van, Rovinjban viszont gáz, úgyhogy a lényegi különbség miatt annyira rákaptam a kenyér sütésre, hogy végig tészta darabokat vakargattam a körmömről.

Hozzávalók:
kb. 20 dkg liszt (én fele-fele arányban szoktam teljes kiőrlésű és finomlisztet használni)
kb. 1 csésze meleg víz, igazából amennyit felvesz
1,5 tk.
fél dl olaj

A száraz anyagokat összekeverem, majd mehet bele a víz, közben folyamatosan gyúrom, és addig öntöm, amíg nem áll össze jól formálható masszává. Olyan tíz percig kell gyúrni a közben már hozzáadott olajjal, aztán fél óráig pihentetni, majd diónyi darabokra szedni, hajszál vékonyra nyújtani és a bevezetésben közzétett módon megsütni.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Itt szabadjon megjegyeznem, h tetszik a blog keresetlen, lényegretörő és egységes stílusa, sallangmentessége; úgy nyelvezetében mint képi megvalósításában. Ja, és big riszpekt a normál méretben is megnézhető képekért, utálom a bélyeg méretű elmosott kis vacakokat!

Névtelen írta...

meg tobb indiait :))))

Moha és Sáfrány írta...

Drága m! Lesz még, ne aggódj! Indiai kaját nagyon jó főzni és enni is. Köszönöm, hogy írtál!

gasztro tróger írta...

Szia!!!
Nem is tudom miért írom ezt le.A napokban próbáltam csinálni egy gasztr bloggot,de nem nagyon vágom a dolgokat.sikerült végül,de mesze nem ilyen profi.
A te lapod nagyon tetszik és a indiai cucc miatt dobott a gép épp ide.
Csalódva láttam mennyi ilyen blogg van és egyik jobban néz ki mint a másik.-El is ment a kedvem ettől,se időm se hozzáértésem ehez.
Azért neked kívánok sok szerencsét és továbra is maradok gasztro tróger!!!üdv A

Moha és Sáfrány írta...

gasztro troger!

eloszor is koszonom!
masodszor ne add fol, ez egy olyan dolog, amit az ember jokedvebol csinal maganak es a baratainak, a blogolas lenyege az, hogy boldogga tegyen teged es az olvasoidat, es hidd el, minel tobbet irsz, annal jobb lesz, egyre szebbek lesznek a kepek, egyre tobbet tanulsz az etelekrol, sok dolgot kiprobalsz, amit egyebkent nem tennel, ne vegye el a kedvedet a tobbi blogger (akik kozul sokan ebbol is elnek), elvezd a dolgot!
ha segitsegre van szukseged, irj batran!