2007. december 2., vasárnap

Tojáspástétom

Ez a recept egy sorozat első része. Nagyon sokszor készül nálunk, mivel nagy kedvenc mindenkinél. Két féle szituációban szokott előkerülni, az egyik az, amikor szendvicset vacsorázunk, de valami extrábbra vágyunk; a másik pedig az, ami miatt az első mondatot írtam, bulik alkalmával. Gyakran tartunk ilyen jellegű összejöveteleket, és ilyenkor legalább 20-30 vendég jelenik meg nálunk, aki kajára számít az alkohol mellé. A leggyakorlottabb szakácsnőnek is könnyen beletörhet a bicskája, ha ilyen sok emberre akar főzni, azért találtam ki az ilyen alkalmakra, hogy apró falatokat és kencéket adok a vendégeknek, legalább 10 féle mártogatós, rengeteg zöldség, sült krumpli és karikákra vágott baguette szokott sorakozni az asztalon.

Hozzávalók:

7 tojás
7 dkg vaj
1 evőkanál mustár
2 szál újhagyma apróra vágva
őrölt fehérbors


A tojásokat fölteszem egy lábosba és forrástól kezdve 10 percig főzöm. Ilyenkor arra kell odafigyelni, hogy kerüljön só a vízbe, mivel ha kicsit törött valamelyik tojás, így nem fog kifolyni, illetve arra, hogy miután lekerül a tűzről, alaposan legyen kihűtve, különben nem jön le a héja. Megpucolom a tojásokat, egy megfelelő méretű edénybe rakom a többi hozzávalóval együtt és villával alaposan összenyomkodom. Mi most friss kenyérrel, salátával, pácolt olajbogyóval és fürtös paradicsommal ettük.

3 megjegyzés:

Lilahangya írta...

Szia MohaesSafrany, a tobbieknek ma ejfelig adtam egy nap csuszat, igy belefer? Legkesobb holnap delig? Ha nem, akkor mikorra tudod? ha mar keszulodsz ra jo lenne nem kihagyni, viszont az osszefoglalot szeretnenk mielobb megirni! majd a linket legyszi kuld el a vekaef@gmail.com

Névtelen írta...

léccives frissíteni!

Moha és Sáfrány írta...

igyekszem, nagyon sokat dolgoztam es szetcsusztam kicsit. olyan nehez ilyenkor ujrakezdeni. gondosan gyujtogetem, hogy miket szeretnek foltenni, de olyan nehez kivalasztani a megfelelot. :) koszonom a lelkesitest!