2008. május 7., szerda

VKF! XV.- Kifordított rák


A mostani forduló házigazdája Beatbull,aki arra kért minket, hogy kreatív kaméleonokat készítsünk, ami annyit takar, hogy próbáljunk meg valami hagyományosat kicsit másképp. Azt hiszem nem is kell mondanom, ez a téma nagyon tetszett nekem és rengeteg ötletem volt, de sajnos rajzolni valóból egy kicsit több, úgyhogy csak erre az előételre futotta most az energiámból.
Azért neveztem el kifordított ráknak, mert általában az szokott lenni a főszereplő, a lényeg, ami középen van. Nálam viszont rákba van panírozva a cukkini, és nagyon lehet érezni rajta ezt a kifordítottságot, teljesen más fényben tündököl a garnéla, mint ahogy általában találkozik vele az ember.
Eredetileg medvehagymás mártogatót szerettem volna mellé adni (hiszen én sem maradhatok ki a sorból, ha már nálunk is ilyen népszerű volt idén), de csalódottan kellett megállapítanom, hogy mára sajnos megromlott, így került képbe a menta, ami megjegyzem, így megkóstolva talán jobb is, és természetesen az elmaradhatatlan édes chili szósz.
Ideális előételnek, de én leginkább bulira tudom elképzelni egy finomságoktól roskadozó asztal közepén.

Hozzávalók:

-a kifordított rákhoz:
1 cukkini 1x1x6 cm-es hasábokra vágva
liszt
15 dkg megpucolt garnéla késsel egészen apróra vágva
1 db tojásfehérje
2 ek. keményítő
7 dkg liszt
egy kis bögre jéghideg víz (annyi kell, hogy közepes sűrűségű tempuratésztát kapjunk)
cayenne bors

panko
növényi olaj a bő olajban való sütéshez (pl. napraforgó vagy mogyoró)

-a mártogatóshoz:
1-2 marék friss menta
1 doboz joghurt
0,5 dl olíva olaj

cayene bors

édes chiliszósz (bár akkor sem történik tragédia, ha boltit használ az ember)

Előkészítem a négy fázist: a lisztet összekeverem egy kis sóval és már kész is van, a rákhúsra ráöntöm a tojásfehérjét, a keményítőt, sózom és összekeverem, a tempurához a liszet sózom, borsozom és a vízzel elkeverem úgy, hogy még egy kicsit csomós maradjon, utolsó lépésként egy tálba öntöm a pankot és kezdődhet a panírozás. A cukkíniket először liszteben, aztán a rákos keverékben, majd a tempurában, majd végül a pankoban forgatom meg, ezután 1-2 perc alatt közepes lángon bő olajban ropogósra sütöm, majd konyhai papírtörlőre szedem.
A mártogatós hozzávalóit csak egyszerűen összeturmixolom és már lehet is a tálkába önteni.

Beatbull, köszönjük a fordulót, nagyon izgalmas téma volt!







9 megjegyzés:

Unknown írta...

még sose láttam/ettem ilyesmit, amit hússal paníroztak! nem csak nekem, hanem rákrajongó Ditémnek is rögtön megtetszett ;) köszi szépen!

Moha és Sáfrány írta...

en koszonom. :) remelem kiprobaljatok es nektek is annyira fog izleni, mint nekunk!

Gourmandula írta...

wow. :)) kár, hogy nem eszem rákot. :( ötlet, amivel helyettesíteni lehet?

Moha és Sáfrány írta...

eloszor a hejaban fott, reszelt (a reszelo nagy lyukan) krumplira gondoltam, de az mas etel, aztan beugrott a haloumi, ha kiprobalnad, erdemes azzal, a fejemben ugyanolyan jo mint rakkal, es ugyaugy lehet erezeni rajta a kiforditottsagot. :)

Gourmandula írta...

haloumi? most megyek, elszégyellem magam és ráguglizom... de köszi a tippet! :)

Gourmandula írta...

áááá, ciprusi sajt, mindent tudok. Eddig erről mér' nem hallottam? Biztos mert nem jártam Cipruson. :) na ma is okosabb lette, köszönöm. :)

Moha és Sáfrány írta...

bitos azert, mert velem ellentetben nem a tv elott mereszted a segged nigellat bamulva. :) mar sok helyen lehet kapni es kulonosen nyaron erdemes otthon tartani, mivel az egyik legjobban grillezheto sajt.

Névtelen írta...

a Rózsakertben=Fény utcai piacon=Budagyöngyében lehet haloumit kapni

Moha és Sáfrány írta...

koszoni a moha es safrany a helyettes cuki kiegesziteset!