2009. október 24., szombat

Epres, limoncellós tiramisu



A családunkban kicsi korunk óta ez Az édesség. Mivel a gyerkek nem kapnak kávét és alkoholt, az anyukám a Sacher szkácskönyv ajánlatát megfogadva epres verzót csinált nekünk, és ahogy nőttünk, rájöttünk, hogy felnőtt fejjel is jobban szeretjük ezt, és már a szesztől sem kell megfosztanunk magunkat, így került bele a limoncello az eper tökéletes kiegészítőjeként.
Hosszú várakozás és rengeteg pakolás után végre saját konyhám van, úgyhogy adta magát, hogy ezzel a desszerttel avassam föl (bár sokkal korábban meg kellett volna jelennie a Moha és Sáfrányon, mivel még a 2. GBT után megígértem a hölgyeknek, hogy kikerül).
Nem tudok olyan vacsorát elképzelni, aminek ne lenne tökéletes zárása; ám ha az ember valami szerencsétlent akar utána az ágyába cipelni (vagy esetleg le akarja fotózni), akkor érdemes 1 adagos edényben készíteni, mivel gyakorlatilag lehetetlen nagy tálból kivéve szépen tálalni.



Hozzávalók:

-a krémhez:
6 tojás sárgája
6 evőkanál finom szemű kristálycukor
0,5 dl limoncello
0,5 kg mascarpone
1 tk. vaníliakivonat

1,5 csomag mélyhűtött eper (kb. 70 dkg) (ha szezon van, nyilván érdemes azt használni)

1 csomag babapiskóta (20 dkg)

jó minőségű kakaópor a tetejére

A tojássárgáját a cukorral és a vanília kivonattal fehéredésig keverem (elektromos habverővel), majd vízgőz fölött folyamatosan kevergetve (szintén habverővel, de itt már érdemes kézire váltani) megfőzöm (ez azt jelenti, hogy akkor van kész, ha már meleg). Miután kihűlt, összekeverem a mascarponéval és a limoncellóval.
Az epret botmixerrel pürésítem, majd kezdődhet a rétegezés.
Alulra kerül egy sor babapiskóta, rá egy réteg eper, arra pedig egy réteg mascarponés krém, ezt addig folytatom, amíg el nem fogynak a hozzávalók (érdemes akkora edény(eke)t választani, hogy 2-3 réteg legyen) (a tetejére a krém kerüljön), aztán legalább egy napra hűtőbe teszem, tálalás előtt pedig megszórom a tetejét kakaóval.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

nohát nohát! ilyet még nem ettem. finom lehet.

hybrid

Moha és Sáfrány írta...

hat akkor ki kene probalnod! ma este?

anna írta...

tenyleg nagyon jo volt

Névtelen írta...

és tényleg finom volt! szenkjú!

hyb

Moha és Sáfrány írta...

koszonom! :)

fakanal írta...

ÉS a fotó is milyen szép!

Trixy írta...

yammi.... jol nez ki. meg epres tiramisut nem csinaltam, csak bananosat. kiprobaljuk ;) csok dragam

Névtelen írta...

lányos! kép! étel! est! :D

Moha és Sáfrány írta...

fakanal!

koszonom! igazabol kicsit aggodtam, mert kb. masfel eve mar probaltam lefotozni, de annyira bena lett a kep, hogy ki sem raktam, ugy tunik, hogy kellett hozza, hogy vegre elovegyem a sok eve gyujtogetett konyhamat. :)

dragam!

tenyleg ki tudod probalni, lehet venni glutenmentes babapiskotat?

nevtelen!

igen, meg sok ilyet! ;)

Delish írta...

Szia, ki fogom probálni, nagyon tetszik. Kukkants be hozzám, van neked egz meglepim. http://bakaorsi-delish.blogspot.com/

udv, Orsi

Moha és Sáfrány írta...

orsi!
majd meseld el, hogy sikerult!
nagyon szepen koszonom a meglepit! :)

Feli írta...

Hm nagyon fincsinek nez ki!
Feltetlenül ki fogom probalni!

Feli

Moha és Sáfrány írta...

feli!

koszonom! ha megcsinaltad, meseld el, hogy sikerult! drukkolok! :)