2007. szeptember 8., szombat

Sárgaborsó főzelék

Ez a poszt egy múlt heti rémes élményemnek köszönhető. Az egész napos munka után a Drágámmal vásároltunk kicsit, és természetesen azt csináltam, mint mindig, elfelejtettem enni, és csak akkor jutott eszembe, hogy kéne, amikor fölálltam a géptől.
A Bazilika környékén sétáltunk, ahol van egy Főzelékfaló Ételbár. A barátaim közül mindenki dícsérte, és egészséges ételre vágytam, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt a kipróbálásra. Arról nem is beszélek, hogy a kiszolgálás rémes volt (mellékesen elég nehéz olyat produkálni egy gyorsétkezdében), de a kaja, amit kértem, a sárgaborsó főzelék, kiábrándító. Nem hittem el, hogy ezt ennyire el lehet rontani. Csodálkozom, hogy mindenki jókat mond erről a helyről. Úgy gondolom, hogy itt az ideje megmutatni nekik, hogy milyen is ez az étel jól megcsinálva seízű undorító rántás nélkül.

Hozzávalók (1-1,5 főre, a többiek mást ettek):
20 dkg sárgaborsó
8 dl víz (meg amit még közben utánatölt az ember)
4 szem egész fekete bors
1 babérlevél
egy kisebb fej hagyma egészben

(esetleg egy fej hagyma, liszt, olaj, ha ugyanazzal ennéd, mint én)

Az összes hozzávalót fölteszem, nagy lángon fölforralom, majd lejjebb veszem és pépesre főzöm 1,5-2 óra alatt gyakran kavargatva, a vizet pótolva, ha szükség van rá.
Mi lisztbe forgatott bő olajban kisütött hagyma karikával szoktuk enni.


11 megjegyzés:

anna írta...

sargaborso nalam is egyik kedvenc
en nem pont igy, de rantas nelkul
es en is sult hagymaval, mindekepp
nem is ertem, hogy lehet nem szeretni ezt a kajat

[ja, amit fozelekfaloban full ehetetlenul csinalnak sztem, az a spenot
nem is mertem venni soha, csak maset megkostoltam]

Névtelen írta...

nem hangzik rosszul:)
te beaztattad elotte a borsot 1 ejszakara v nem muszaj?

Moha és Sáfrány írta...

Anna! Koszonom, hogy irtal! Ugy orulok! :) Nagyon kivancsi vagyok, hogy te hogy csinalod, szentelhetnel majd egyszer egy posztot a blogodban ennek. Szerinted a bederobienal is ehetetlenebb? Egy miteszunkmaban azt fozott, nem hittem el. Reg lattam olyan undoritot, maximum tole 1-2 kajat. :P

Moha és Sáfrány írta...

Bunny8! En nem aztattam be, emiatt kell ilyen sokaig fozni, de igy is siman szetfol, es legalabb nem kell egy nappal korabban kitalalni, hogy sargaborso fozeleket kivansz. Amugy neked is nagyon orulok! :)

Fűszeres Eszter írta...

Szerintem se szabad beáztatni a sárgaborsót, mert akkor tapétaragasztó lesz belőle. A hagyma kötelező a tetejére! :-)
Egyszer ettem fehérboros sárgaborsó főzeléket, szerintem nagyon finom volt, de én nem úgy szokatam.

Névtelen írta...

a főzelékfaló monnyonle!

Beatrix Frankfurt írta...

Drágám, sajnálom h rábeszéltelek a Fözelékfalóra anno...:(

Moha és Sáfrány írta...

jaj dragam!
tok jo, hogy kiprobaltam, vegre tulestem rajta es rajottem, hogy kell helyet szentelni a blogon a normalis fozelekeknek is! :)

Moha és Sáfrány írta...

Eszter! izgalmasan hangzik, amit irtal a feherborrol. ha mar itt tartunk, es egyszer azt fozol a csaladnak, elarulhatnad a lelkes olvasoidnak is, hogy te hogyan csinalod!

anna írta...

oke, majd akkor leirom a blogomban
tobbfelet is szoktam csinalni
majd ha fozok, leirom, meg foto, ..

Moha és Sáfrány írta...

Anna! Nagyon várom és remélem, ez azt is fogja jelenteni, hogy jobban vagy már! (Köszönöm a gyűjtőblogos kommentedet!)