2008. február 10., vasárnap

Spaghetti Carbonara cukkinivel

Moha és Sáfrány a héten Milánóban járt drága Zsófi barátnőjénél, ahol fontos küldetésnek tartotta, hogy minél többet egyen éttermekben. Szerencsére sikerült rengeteg új ötletet begyűjtenie, ami vegetáriánusként Olaszország ezen részén nem egyszerű feladat. Ezzel az étellel is úgy találkozott, hogy a nagyon cuki pincérfiú hosszú beszélgetés után azt mondta, hogy csinálnak húsmentes Carbonarát a lányoknak.
Azért örültem meg annyira neki, mert mindig is vágytam erre a tésztára, de valahogy olyan elengethetetlen hozzávalónak tűnt a hús, hogy lemondtam róla. Pedig olyan egyszerű a megoldás, így utólag nem is értem, hogy hogy nem jutott eszembe.

Hozzávalók 3-4 személyre:

spagetti (közepesen vékony)
2 cukkini 1-2 mm vastag fél karikákra vágva
1,5 -2 felvert tojás
1-2 marék frissen reszelt parmezán
0,5 dl tejszín
egy kicsi gerezd fokhagyma préselve
olíva olaj
sok-sok frissen őrölt bors


Mivel nagyon gyorsan kész van, először fölteszem a tésztának a vizet. Mialatt az fölforr, a cukkiniket sóval és borssal megfuttatom olíva olajon és amikor majdnem kész, hozzáadom a fokhagymát és még egy fél percig a tűzön hagyom. A tojásokat sózom, borsozom, összekeverem a tejszínnel és a parmezán felével, majd félreteszem. A tésztát kifőzöm és egy kevés főzővízzel együtt a zöldséghez adom, 1-2 percig nagy lángon együtt rotyogtatom őket , hogy a tészta fölszívja a maradék vizet. Lehúzom a tűzről és hagyom egy kicsit kihűlni, nehogy rántotta készüljön véletlenül. 2-3 perc után ráöntöm a tojásos keveréket, a maradék parmezánt, borsozom, gyorsan összeforgatom és még egy kis parmezánnal megszórva azonnal tálalom.

2 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Mm, ez valóban jó lehet, még én sem csináltam szalonna nélkül, pedig hozzám is az áll közelebb, de nem késő bepótolni! :)
Kinn is tettek rá cukkínit?

Moha és Sáfrány írta...

Kedves Zsuzsa!

Egy próbát simán megér, nagyon finom.
Igen, kint is pont olyan volt, mint ahogy én csináltam. Majd számolj be, hogy hogy sikerült!