2011. április 16., szombat

Sajtos rúd


A mi családunkban nagy hagyománya van a sajtos rúdnak, az anyukám meg a nagymamám is csodásakat szokott sütni, ám az ő verziójuk általában vastagabb, és sajttal van megszórva a teteje. Ezt Maxnál találtam, és az első sütés óta folyamatosan készül, mindenki függő lett, aki evett belőle. Nincs olyan alkalom, amikor ne működne, de én utazásra szeretem a legjobban vinni. Másnap a legjobb, de ha azt akarjuk, hogy maradjon belőle addigra, komoly veszekedésekre kell felkészülni!

Hozzávalók:

25 dkg finomliszt
13 dkg hideg vaj
1 dl joghurt
10 dkg darált ementáli
1,5-2 tk. só
egy tojássárgája egy kevés sóval elkeverve

A lisztet összekeverem a sóval (kb. 2 tk.) és a darált sajttal, elmorzsolom benne a vajat, majd összedolgozom a joghurttal (ha nem áll össze a tészta, hozzáöntök egy kis vizet). Legalább fél órára a mélyhűtőbe teszem. 3 részletben szoktam sütni, tehát az első harmadot kinyújtom 2-3 mm vastagra (a többi tésztát visszateszem a mélyhűtőbe), megkenem a tojással, majd vékony csíkokra vágom (2-3 mm), és 175 fokra előmelegített sütőben készre sütöm, majd így járok el a maradék 2 adag tésztával is.

14 megjegyzés:

helyettes írta...

veszélyes, mert a fogyókúrázós erdei séta is utazássá válhat tőle......

Moha és Sáfrány írta...

meg hogy seta, inkabb erdei sunyulas! :)

MelEron írta...

Gratulálok a zamatos bloghoz:-) csak erre tévedtem véletlenül..szépet jót

Meleron

Moha és Sáfrány írta...

Kedves Meleron!

Nagyon szépen köszönöm!

zs írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
zs írta...

a sajtos rúd jobb mint a cataflam!!

Moha és Sáfrány írta...

<3

Névtelen írta...

nem főzöl túl gyakran mostanság :)

Moha és Sáfrány írta...

dehogynem, minden nap fozok, csak sajnos a blogolas megy nehezebben, de ma belecsapok a lecsoba!

ladiher írta...

bocs, tojás? megkened a tetejét?

ladiher írta...

aha, nem olvasok figyelmesen.

Moha és Sáfrány írta...

ugy latom valaszoltal is magadnak :)

Zizita írta...

Megsutottem, jo lett, de azok finomabbak, amiket szelesebbre hagytam. Csinaltam egy egesz makos, egy romai komenyes es egy szezammagos verziot, az utobbinak van a legnagyobb sikere. Koszi!

Moha és Sáfrány írta...

orulok, hogy bejott! :)